Apám úgy élt, ahogy akart.
Nem sok gondot eresztett.
Lelkéből szólt muzsika, dal.
Emelgette a lelket.
Tiszta hangja fülünkbe szállt,
ezer nótán bolyongott.
Legkisebbekkel muzsikált,
táncot lejtett, bolondot.
Hibátlanul harmonikált
gomboson meg fúvóson.
Hétköznapon, dalolva járt,
nem cifrázott porondon.
Jókedvébe belefértünk
szűkebb, tágabb körei,
de csak aki jószándékú,
igaz népek sorai.
Kincse voltunk, kincsünk volt ő.
Sokat osztott belőle.
Jut és marad pár száz évre,
bennünk halad előre.
2015.11.2. Danczi Mónika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése