2015. október 31., szombat

A nagyanyám angyal volt

A nagyanyám angyal volt,
csodák között éltünk.
Szemvilága félig holt,
Árnyat, fényt eszméltünk.
Hangunk, léptünk ismerte,
Oly derűvel ontott
Amikor megérkeztünk,
Eloldott bút, gondot.
Dicsértessék! – köszöntünk.
Mindörökkön Amen! -
felkiáltást válaszolt,
örömének, advent.
Szíve fénye világlott,
nem volt semmi szennye.
Egyetlen rosszalló szó
ajkát nem illette.
Háborúkat, gyászt megélt
apró öregasszony.
Kitartása oly acél,
nincs mi megolvasszon.
Hangja, angyal éneke,
imát, dalt, jót zengte.
Ha ő nem szólott volna,
örömöm nem lenne.
Nem tudnám a dallamot,
egek rejtett titkát.
Istent hogy imádhatod,
tőle láttam nyitját.
Egyik ujja hiányzott.
Levágta az orvos.
csonka ujjával gyógyított
összerándult porcot.
Símította, döngölte
testünk, lelkünk útját.
A nagyanyám angyal volt.
Nem feledem kútját.
2015.10.31.


Ihlet

Ó te múzsa, bár tudnám, hogy merre jársz, mint dolgozol!
Zaklatsz mikor nem kellene, elbújsz mikor tartozol.
2015.10.31. 


2015. október 30., péntek

Erőt adni

Erőt adni, mélységet, magasságot, szépséget,
hitet, vágyat, örömet, álmot, mosolyt - szeretet.
Szenvedést megértetni, elmét megérinteni,
embernek nem adatott. Isten által áthatott
mégis minden emberre. Cselekedhetnek vele.
Eszközül állsz vagy hallgatsz? Söprögetsz vagy takargatsz?
Vigasztalsz a gondokon? Utat mutatsz ormokon?
Tedd a dolgod, mond mit élsz. Hallgass el, ha csöndet érsz.
Ott lesz veled, megszólal. Történésben apró dal.
A végén majd meglátod. Vele maradsz,barátod.
2015.10.30. 



2015. október 29., csütörtök

Verseimet ki viszi?

Ki lesz vajon az, ki meg is mozdul, mikor eljövök,
ha elhozom verseim, hogy átadhassam? Tíz vagy öt?
Kinek számít, kit érdekel, ki olvassa, ki viszi?
Ha az Isten el is küldte, ki lesz aki elhiszi?
Ki nem tágít, ki barátít, ki fogadja lelkibe?
Kinek szolgál szent javára? Kinek kerül vesztibe?
Úgy járok-e én is velük mint a süket nagyurak?
Nem hall, nem lát, nem értékel, csak maga felé mutat?
Kell nekem, hogy megmondjátok hallani-e hangomat.
Jó tudnom, hogy hordoznak-e szavaim más sorsokat.
Ha nem tudom, vak hitemet osztogatni mire jó?
Megtartom úgy csak magamnak. De ha mondod: Hóhahó!
Ide vele, érzek bele, kimondod a hangjaim!
Alázattal meghajtom a fejemet és baldachint
nyitok szemed útjain át, talán jobb világ felé.
Mert nem én dolgozom vele. A dicsőség Istené.
2015.10.29. 








Tedd, amíg lehet

Kicsi, nagyobb, szegény, gazdag, sok vagy kevés, minden egy.
Ugyanazzal gazdálkodik aki megszületni megy.
Amikor majd eltávozik akkor se lesz másmije,
Csak a módja életének az lesz kincse, mindene.
Az marad itt, azt viszi át, aztat hagyja örökül.
Amit hozott megszületve napjain hogy átröpül.
Megtartotta, szétosztotta, tékozolta, vetette?
Sokszorozta, megművelte, össze-vissza keverte?
Milyen volt ő? Arra gondolsz a sírjánál állva most.
Példájából életéből milyen fonált szőni fogsz?
Öröklétünk gombolyagja összeköti holt vagy él,
emberi emlékezetet vezeti, az életét.
Hogyan szóltál, hogyan néztél, hogyan érintetted őt?
Hogyan vetted, hogyan adtad, mint nézted a süllyedőt?
Hogy emeltél vagy pereltél magas mélyre hányakat?
Amíg itt vagy, megteheted, változtasd irányodat.
Eljön, mikor nem leszel, csak síron túl emlékezet.
Tetteiden úgy változtass. Addig tedd, amíg lehet.

2015.10.29.





2015. október 28., szerda

Tudom

A lényeg azon van, hogy tudom.
Akarom, mondom, gondolom.
Szeretem, mentem, élvezem.
Keresem, festem, érkezem.
Nem csak: talán majd elhiszem.
Kétségek nélkül elviszem.
Valóságosan láthatom.
Apróságosan várhatom.
Tudom, hogy úgy lesz. Úgy tudom,
ahogy az ég, föld otthonom.
Tudom, mert Isten ígérte.
Szava igazság. Megérte!

2015.10.28. 

Legyen

Legyen Uram, legyen.
Kimondani hegyen
ezt a nagy szót, nekem
olykor veszedelem,
olykor engedelem,
olykor kín, gyötrelem,
olykor szent örömem.
Legyen Uram, legyen.
Hallja meg a világ!
Tudja meg, aki lát,
hitem fönn a hegyen,
lenn a mély tengeren,
hétköznapok nyomán,
este, reggel korán,
lemondások során.
Legyen Uram, legyen.
Terített asztalod
nekem tartogatod.
Én nem válogatok.
Amit adsz, fogadok.
Ha keserű kehely,
Ha édes a messzely,
Te azt jobban tudod.
Sarjad istápolod.
Nem hagyom el sorod.
Legyen Uram, legyen.

2015.10.28. 

2015. október 27., kedd

Alig hallok felőled

Alig hallok felőled.
Kiszeretek belőled.
Míg hozzám szólsz ámulok,
Elalélva bámulok.
Hogyha látlak jó nekem,
mosolyog tekintetem.
Van amikor messze vagy.
Megérteted, el nem hagy
kísérő szereteted.
Imáim mindig veled.
Ezt mondod és messze mész,
dolgod után tettre kész.
Azt is mondod: Megjövök.
Órákat veled töltök,
de most éppen mennem kell.
Jóbarátom mit cipel?
Nem engedi. Nem mondja.
Azt mondja az ő gondja.
Azért angyalom nekem,
vidámságom meglegyen.
Azt mondja, nem mutat bút.
Nem bír látni szomorút
legörbített ajkamon.
Csakis mosolyt. Oltalom
nekem az ilyen barát.
Nevet ha nevetni lát.
Neki is ez ereje.
Nem szólhatok hát bele.
Ha szeretem, úgy hagyom.
Erejét nem koptatom.
Megvárom míg visszajön,
mosolyogva rám köszön.
De amíg úgy távol van,
hosszadalmas távolban,
elkezdem elfeledni.
Lassanként kiszeretni.
Isten tudja mily csoda
ide rángat, meg oda.
Aztán megint hirtelen
észveszejtő érzelem,
hogy nem tudom merre van.
Óvjon Isten titokban.

2015.10.26. 

2015. október 22., csütörtök

Hogyan hihetnék annak aki elfelejt?

Hogyan hihetnék annak aki elfelejt?
Azt mondja: Várj rám holnap!
Aztán nem jön el.
Túl széles a híd.
Volt más, ami hívta őt.

Én meg itt maradtam, csak úgy várva rá.
Díszbe öltözött lelkem
mást talált.
Árny jött el, nem ő.
Nagy sötét felhő a szív.

Mit jelenthetek annak aki így visel?
Életet ígér, mégis
a halál jön el.
Mit mond ez az ív?
Hol járhat a hídon ő?

Azt akarja-e ezzel, hogy felejtsem el?
Vagy azt, hogy készen álljak
mikor ő jön el?
A lét szétszakad így,
átfordul, a kínba nő.

Eljött ő máskor, mintha semmi sem
változott meg volna.
Könnyeden.
Jön, de ez taszít.
Mély sebet hasít fel ő.

Értetlenül nézi kínomat.
Lelkemmel így-úgy
játszogat.
Összedől a híd.
Mit kaphat meg így? Ki ő?

Miért jó ez a játék? Élni csak
magad törvényét játszva
fontosabb?
Állj meg, figyelj, míg
ott vár, aki hív elő.

2015.10.22. 




2015. október 16., péntek

Leírom

Leírom. Majd lesz valami.
Nem írom. Nem lehet semmi.
Leírom. Nem viszi mindenki.
Nem írom. Nem viszi senki.
Megteszem. Majd lesz valami.
Nem teszem. Nem lehet semmi?
Megteszem. Nem hiszi mindenki.
Nem teszem. Nem hihet senki.
2015.10.16. 

2015. október 14., szerda

Öreg fa vendége

Gyere csak gyere. Rég várlak.
Levélszőnyegem varázslat.
Puha pázsiton ültetlek.
Friss levegőben fürdetlek.
Susogok neked a szélben.
Hallgatlak. Mondd csak el szépen,
mi nyomja lelkedet éppen?
Törzsemmel támasztom hátad.
Meghallgatom mondd mi bánthat?
Meg is gyógyíthatlak, hidd el.
Gondolataid engedd el.
Öreg lombkoronám várja,
fakérgem minden kis ága.
Ülj le hát, ne tétovázgass.
Ne azt várd amíg kivághass.
Élettel, erővel töltlek.
Öreg bölcsességgel födlek.
Örömöd nagyobb lesz, búd száll.
Teremtő erő itt jótáll.
Nem kell csinálnod más semmit,
hallgass és hallgatlak, ennyit.
Ölelj meg a búcsúszóra.
Viszonzom, meglátod, jóra.
Visszavárlak, jöjj el máskor.
Vidd el a híremet százszor.
Jóbarátságunk erőd lesz.
Összeköt eget és földet.

2015.10.14. 

2015. október 12., hétfő

Olyan jó, hogy vagy nekünk fiam

Olyan jó, hogy vagy nekünk fiam.
Isten tartson soká boldogan.
Serény bátorságod
Szárnyaló reményed
Erős ifjúságod áldva van.
Olyan jó hogy vagy nekünk fiam!

Röviden legyél boldogtalan.
Ezt sem titkolhatom gondtalan.
Tudod te már régen,
lehet nehéz éppen,
Nem éri meg maradni alant.
Röviden legyél boldogtalan.

Hosszan nézz a boldogság felé!
Elrepít a céljaid elé!
Ne nézz jobbra, balra,
nálad van a labda!
Dobd el - tartsd meg, döntsd el a tiéd!
Hosszan nézz a boldogság felé!

Nézz majd vissza hogyha messze jársz.
Otthonodra amíg rátalálsz!
Nevetünk majd szépen,
perpatvar és éden.
Bárhol légy is helyed itt vigyáz.
Nézz majd vissza hogyha messze jársz.

Szeretettel Ákos fiamnak
2015.10.12.





Tűnő barátság

Oly régen nem láttalak.
Úgy hiányzol, vártalak.
Várlak most is. Vagy mégsem?
Eltűnsz napok hevében.
Enyémben és tiédben.
Nem idézem hangodat.
Nehéz látnom arcodat
gondolatom tükrében.
Jöjj hozzám, kérlek szépen.
Mosolyoddal gyógyíts meg.
Hangjaiddal szólíts meg.
Erényeim indítsd meg.
Szóvirágom mozdítsd meg.
Töltekezek általad.
Gyere hozzám. Vártalak.
Ne adjuk az életnek,
megoldatlan terheknek,
barátunk, reményeink,
örömtől telt perceink.
Fordítsuk a folyamot.
Ne maradjunk olyanok,
mint ki gondból gondba él,
minden percben dolgot ér.
Életünknek gyöngyszeme
barátságunk permete.
Szórjuk tele gyöngyökkel.
Ne csak emlék legyen. Jel.

2015.10.12. 

2015. október 11., vasárnap

Sorsnapló

Naplózás, naplózás
írásban szajkózás,
gondokban gondűzés,
érdemben sorsfűzés.
Érints meg, hallgass meg,
oszlasd el, fürdess meg.
Tisztább lesz búd, gondod,
nem kell már hordoznod.
Elmédben gyorsírás,
űrt hagyó mozdítás.
Kijön, mert bent nem fér.
Értékkel süllyednél,
ha olyat bent hagynál,
ami csak avar már.
Lényeget takarja,
hamuval kavarja.
Cselekmény, sorsnapló,
tégelyed olvasztó,
hamuval tisztító,
lelkedet mozdító,
gondolat indító,
golyóvíz sodrító.
Olvassz meg, formázz meg,
tűzvészben sorjázz meg.
Maradjon értékem,
ünneplő mértékem.
Én legyek olvasztó,
másokat forrasztó.
Kézírás, sorsnapló,
hű társam: csend, hang, szó.

2015.10.11. 


2015. október 10., szombat

Ősz peremén

Ősz peremén,
nyár szekerén,
hallik az úton
a lópatkó.

Délceg ölén
kergetem én,
ülj föl a nyergibe,
húz hat ló.

2015.10.10.

Téli szív

Téli hangú emberszívben
nyári éjen
ősz zubog.

Tavaszt vár a tél szívére
és többé
nem háborog.


2015.10.10.

2015. október 9., péntek

Ősz színében

Ősz színében múló reményt sejteni vagy vélni látsz,
ó ne hidd el. Mi elmúlik nem lesz más, csak változás.
Más színekben, más pompában, más reményben élni kezdj.
Köszönj el, s az elmúlásban üdvözöld mi érni kezd.


2015.10.9.

2015. október 8., csütörtök

Nyolc sor az élet

/Oktáv/

Lásd a földet,
nézz az égre.
Szárnyalj messze
körbenézve.
Éld az álmod,
álld az élted.
Hagyj csodákat
hogyha véged.

2015.10.7.

Nyár tüze

Tűz van az éjben
nyár közepében,
füstöl az égen
hallgatagon.

Sötétbe bújva
ropog lehullva,
nézi az ember
állhatagon.

Tűz szele, füst szól:
eléghetsz. Rossztól
megmenekítlek
szent szabadon.

Melegíthetlek,
idehívhatlak,
kivilágítnám
búd, gyönyöröd.

Nyár közepében
táncot arathatsz.
Tedd el a télre
szent örömöd.

2105.10.8.


2015. október 7., szerda

Elintézett semmi

Nem kerülök sorra.
Fontosabb az élted.
Folyton csak fáradt vagy.
Nehéz velem élned.
Nem kell szeresselek.
Nem kell hallgassalak.
Nem akarsz szólani.
Ne sanyargassalak.
Elintézted ezt is,
elintézted azt is,
elrendeztél mindent.
Ne takargassalak.
Ne nyúljak, ne szóljak,
ne nézzek, ne lássak.
Maradjak csak csöndben.
Szép sorjában várjak.
Várjak. No de meddig?
Nem akarok várni.
Hetek óta várok.
El akarok szállni.
Veled elröpülnék
messzi csodás tájra,
szavaink hullámján
lelkünk barlangjába.
Van nekünk még olyan?
Lassan tűnik innen.
Beomlik a barlang,
elintézve nincsen!
Ráncbaszedve ház, kert,
hivatal és posta,
karrier rendezve,
ismerősök sorba.
Bankszámla és költség,
kiszámolva minden.
Én meg csak itt állok,
közben fogy a kincsem.
Haragra gyúlt lelkem
fölégeti  mindet.
Beomlott barlangunk
eltemeti kincsed.
Múltban, jövőben élsz,
hajkurászod őket.
Jelened mint legyek
visszatartva tőled,
mi nekem te voltál?
Bekúsztál napomba,
szavaid, hangjaid,
képeid halomba.
Megszoktam hogy itt vagy,
és hogy veled éljek.
Megszoktattál erre,
elfogadtam, kérted.
Örültél ha szóltam,
lested kacsintásom,
gondok közé búvó
lelket tapintásom.
Azt akarod most meg,
hogy csak itt úgy álljak,
mint a kisgyermek,
ki büntetésre várhat?
Van még mire várnom?
Meddig fog ez menni?
Vigyázz, mert egyszer csak
megesz majd a semmi.

2015.10.7.







Bánatfordító

Egész nap nyafogtam.
Sírtam és zokogtam.
Eget ostromoltam.
Nem leltem nyugalmam.
Robbanni akartam,
meghalni szaladtam,
lelkem marcangoltam,
semmire jutottam.
Ki mint kér, úgy kaphat
valami jutalmat,
mennyei nyugalmat.
Eljő a fuvallat.
Ne azt várd amit kérsz,
hitedért mit cserélsz.
Mást kérsz-e ha ígérsz?
Könnyed súlya mit érsz.
Eljön-e mit remélsz?
Isten az, ki merész.
Elküldi örömöd.
Hallja ki könyörög.
Nem rója hibáid,
nem szédít, nem csábít.
Csak megajándékoz.
Elvisz a forráshoz.
Eltűnik bánatod,
meggyógyít, láthatod.
Öröm lép helyébe,
békével kísérve.


2015.10.7.

2015. október 6., kedd

Lelkem darabkái

Leírtam, elmondtam.
Választ még nem kaptam.
Elmentél. Messze vagy.
Keresed önmagad?
Visszajössz? El se szöksz?
Nincs aki megkötöz.
Maradnál? Mehetnél?
Ölemben ülhetnél.
Arcod simogatnám.
Orcád csókolhatnám.
Neved suttoghatnám.
Szívem nyitogatnám.
Akarod-e látni,
Világom csodálni?
Akarod-e tudni
Mi tud bennem bújni?
Akarod-e adni
Szíved nyitogatni,
Benne rejtett kincsed
Velem megoszthatni?
Azt mondod:
Mutasd meg.
És rácsodálkozol.
Semmi hangon szólva
Tova eltávozol.
Nyitott üres lelkem
Itt marad töltetlen.
Benne készült helyed
Megtelíthetetlen.
Neked nyitogattam.
Kincseim mutattam.
Lelkem darabkáit
Hozzád hajoltattam.
Nem lehet az másé.
Mi legyen most vele?
Megmutattam,
S nem kell?
Egye meg a fene?
Megijedtél tőle?
Kinevetted talán?
Megtudom valaha?
Vagy mind marad talány?
Ablakomból lógó
Lelkem darabkái...
Vigyétek az égbe
Isten angyalkái.
2015.10.6.

Hadd legyek ma

Hadd legyek ma valakinek áldása, szomorúnak vigasztalása. Hadd legyek ma Veronika kendője, fájdalmas redők tisztára törlője. Hadd le...