Oltalom

szárnyaló szívvel

röpködve szállva

reménytelt hittel

tudva és vágyva

égő valóság

repítő szárnya

visz föl a mennybe

Szent Erő tárva

angyali lények

szép glóriája

dicsőség zengő

fénykörök száza

örömtelt arccal

várnak a mennyben

ünneplő szívvel

szállnak egemben

cinkos tekintet

repítő jóság

biztató nézés

igaz valóság

jó útnak fénye

biztos reménye

hittel szőtt vágyból

termő erénye

szétosztok kincset

emelve hintek

emelnek engem

ezer killincsek

nyílnak az ajtók

tárulnak zárak

mindenhol fény vár

csodás varázslat

röppenő lábbal

libbenő széllel

szálló mosollyal

építő kézzel

szétosztó jóval

megtartó szóval

óvó erővel

ezer sok csókkal

szerelmes vággyal

varázsos léttel

legyen hát élted

mennyország fénnyel

2016.1.12.

Az erőtlen kincsei

Bárcsak elbújhatnék

hogy ne lásson senki.

Egyedül az Isten

tudjon megkeresni.

Az lelhessen rám,

ki lelkemre csodálkoz.

Senki ne találjon

olyan aki sároz.

Nem akarok adni,

kifogytam a jóból.

Összegyűjtenem kell

kenyérből és sóból.

Vagy mint a kis virág

erdőmélyen állva,

mint akit alig ér

el a nap sugára.

Mint akit csak harmat

öntöz este reggel,

ne érintsen senki

újabb tépő sebbel.

Ne jöjjön, nem várom

hogy meglátogasson

olyan aki kér, visz,

elfolyik már sorsom.

Én akarok kérni,

én akarok kapni,

föld mélye titkából

új erőt aratni,

langyos szellő kéztől

símogatva lenni,

enyhe napsütéstől

lassan növekedni.

Gyönge virágszáron

lengeni a tájban,

elbújtatva lenni

Isten oltalmában.

Ő takargasson be

örök tenyerével

Ő öntözgessen meg

létlehelletével.

Maradjak csak csöndben,

csak az Ő tudtában.

Virágporom legyen

szóró szent markában.

Amit általa én

meg tudok teremni

neki adom vissza,

vihesse elvetni.

Hintse a világnak

mindazon zugába

ahol arra talál

aki csak ezt várja.

Termő menyországa

égi magvetőnek,

új jele lehessen

a szebb jövendőnek.

2016.1.10.

Angyal és galamb

Hajkurásszuk mind a láthatatlant,

de fizetni nem akarunk érte.

Egy galamb, egy angyal paroláznak,

figyelik, hogy mit csinálok végre.

Leselkednek, hátha hívom őket,

ülnek sorban, mint fecskék a dróton,

csak egyetlen szép szavamra várnak,

s égbe vinnék minden szörnyű foltom.

Én is ülök merengve a rosszon,

ahelyett, hogy a jót eregetném.

Nekik adom égi, földi gondom,

s ábrándommal csodám teregetném.

Láthatatlan jót repítve, hittel

ragasztom a jelent szép jövőbe,

elindulok boldog úton járni,

megvenni a valóságot véle.

Égi galamb, angyal, visszajőve

vállaimon velem paroláznak,

csodát súgnak mind a két fülembe,

valóságba hajtjuk a csodákat!

2016.1.2.