Nem kerülök sorra.
Fontosabb az élted.
Folyton csak fáradt vagy.
Nehéz velem élned.
Nem kell szeresselek.
Nem kell hallgassalak.
Nem akarsz szólani.
Ne sanyargassalak.
Elintézted ezt is,
elintézted azt is,
elrendeztél mindent.
Ne takargassalak.
Ne nyúljak, ne szóljak,
ne nézzek, ne lássak.
Maradjak csak csöndben.
Szép sorjában várjak.
Várjak. No de meddig?
Nem akarok várni.
Hetek óta várok.
El akarok szállni.
Veled elröpülnék
messzi csodás tájra,
szavaink hullámján
lelkünk barlangjába.
Van nekünk még olyan?
Lassan tűnik innen.
Beomlik a barlang,
elintézve nincsen!
Ráncbaszedve ház, kert,
hivatal és posta,
karrier rendezve,
ismerősök sorba.
Bankszámla és költség,
kiszámolva minden.
Én meg csak itt állok,
közben fogy a kincsem.
Haragra gyúlt lelkem
fölégeti mindet.
Beomlott barlangunk
eltemeti kincsed.
Múltban, jövőben élsz,
hajkurászod őket.
Jelened mint legyek
visszatartva tőled,
mi nekem te voltál?
Bekúsztál napomba,
szavaid, hangjaid,
képeid halomba.
Megszoktam hogy itt vagy,
és hogy veled éljek.
Megszoktattál erre,
elfogadtam, kérted.
Örültél ha szóltam,
lested kacsintásom,
gondok közé búvó
lelket tapintásom.
Azt akarod most meg,
hogy csak itt úgy álljak,
mint a kisgyermek,
ki büntetésre várhat?
Van még mire várnom?
Meddig fog ez menni?
Vigyázz, mert egyszer csak
megesz majd a semmi.
2015.10.7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése