Elmúlik

Megcsikorgatott reggeleken

vágytalan az indulás.
Tán a hideg hétköznap,
vagy a mulasztott tettek
nyomasztanak.
A nyirkos ősz
búcsúzni hív
minden holnapot.

Ezer színében
párás ködökkel borítva hirdeti:
Elmúlik.
Az időben minden elmúlik.
Hagyd el, hagyd el a
végtelen játszó csalóka perceket!
Hagyd a homályt,
a hulló falevelet!
Csak annyit érsz
amennyit a „most”-ba
tenni tudsz.
Díszbe öltöztetett tetteid ereje
meddig hat át a zajló éteren?
Rejtenek e termő gondjaid téli fagyokat álló erőket?
Elmúlik.
Az időben minden elmúlik.

A mély őszi szántás zsíros földjébe
vesd hát el hiteddel vértezett tevő szándékaid,
hogy a tél, Isten gondoskodó tenyereként pihentethesse,
s a tavaszban újra, pompázó virágot bonthassanak
a nyár édes gyümölcseit termő
éltető szerelmeid.

Bár a perc mulandó,
de az élet örök.

2017.11.13.