Szíveink fázó nyara

Szeretlek,

és fáj,
hogy fájásom
nem fáj neked.
Nincs nagyobb seb
lelkemben,
mint
közömbösséged,
rólad szóló kínomban.
Mint forró nyáron
szekrényben lógó téli kabát,
úgy várja
láncra vert szívem,
mikor jön el
szemednek tiszta fényű
rám tekintése.
Látom,
hogy fázol nélkülem,
mégis
szélbe burkolózol.
Rideg pillanatokon és
mulandó,
felszabadult perceken
keresed
szíved melegét.
Nálam lakik az.
S nálad az enyém.
Szíveink fázó nyara egymásnál vagyon.
Nézz rám,
s engedd,
hogy nézzelek.
Szeress,
s engedd,
hogy szeresselek,
mert miénk a menny.
Világot váltunk,
ha szeretetünk összeforr.

2017.11.14.