Isten az

Ha pillanatban oszthatom nevét,

ha tettem fodrozódó hullámain át
néha megérint téged Isten fuvallata,
nem én vagyok,
csak Ő az, ki rád találva jókat ád.

Ha bicsakló lábaim botladozva,
vagy kezeim húznának a jó felé,
ha gondolatomban megtalál téged is a jóság,
nem én vagyok,
csak Isten az, ki visz maga felé.

Ha leborulni kívánsz bármikor
a szépre hívó embertetteken,
jusson eszedbe, hogy az ember eszköz csupán,
s ha jót tehet csak úgy lehet,
hogy Isten kezébe simul csendesen.

Puszta szerszám vagyunk mindannyian,
mit Teremtője azért alkotott,
hogy művéhez eszközéül hívja,
osztani jót, vagy elűzni rút gyalázatot.

Ha kóbor napjainkban Isten
szabott helyünkön nem talál,
eszközét Fiában siratja keresztjén,
mert boldogító tervei helyett
ihletésünkben, önként vállaltunk zord halált.

De ha rátalálunk mégis a keresztre,
és meglátjuk Isten könnyeit,
kóborlásunk rég tűzre vetette,
s kezdi elölről nekünk szánt megváltó terveit.

Megtisztogat, megjavít szelíden,
szerszámát bennünk újra megleli,
használ, helyünkre rak megint,
s a föld dalait velünk zengeti.

Őt illeti hát, Őt a dicséret!
Övé a babér, a boldog tisztelet!
Kezében vagyunk csak szerszám,
s ha jót tehettünk, csak Vele lehet.

2018.3.18. DM