Megszokjam, hogy elfelejtesz?
Szétfoszlik a rőt fonál,
ami egykor oly erős volt…
Éjre nappal, fényes égbolt
voltak gondolataink.
Találkoztunk, fonált fontunk,
szeretetben összeforrtunk,
oly erős volt ezer szál.
Lassanként beborul néha.
Egyre többször.. ki a léha?
Elfogyott a szövő cérna?
A varázslat elillant?
Kitartok, víz, lassú hullám.
Tüzed lobban, lángja füst mán.
Egybe hogyan olvadjon?
Fonalunknak egyik szára vagy,
s te engeded lazára,
én hiába szorítom.
Megszokom hát, s elengedlek.
Megsiratlak, fonált ejtek…
Megfeszülök egyedül,
ha fonalad elterül,
más irányt vesz,
más fonál lesz,
mással tekeredsz belül...
2016.7.12. DM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése