hogy volt szerető férjem...
Volt, de már máshol jár,
fenn, a kéklő égben.
Szívrepesztő érzés,
hogy nem érinthetem,
pajkos kacsintását
nem nézheti szemem.
Üldöz a hiánya,
rámtör, napon, éjen.
Mondd meg, magas Isten,
meddig kell így élnem?
Biztos jól megmérted
szívem hasadását?
Küldj, hát erőt hozzá!
Lelkek fordulását
intézd ahogy illik.
Fizessen, ki adós,
tanuljon, ki bízik.
Gyönge emberszívvel
nem lehet pótolni
ilyen hatalmas űrt.
Lehet megtölteni?
Volt egy földi párom,
igazán a társam,
igazán felemelt,
nem maradtam sárban.
És most? Ballagok csak
süket félhomályban.
Hol, ki kezem fogta?
Hol a fény? Hol vágyam?
Mivel pótolod ki?
Érezz hát helyettem!
Járd velem világod
így megszenvedetten.
Túl lassan csöpög
az idő orvossága.
Ennek a mély sebnek
megmarad az árka.
Te mindenható vagy!
Nincs, ki megállítson!
Mutasd hát hatalmad,
szíved megtanítson
tenyered érezni,
amin úgy hordozol.
Látni, s úgy vérezni
hogy a gyász nem pokol,
hogy az áldozat
az kapu, és mennyország.
Engedd, kivirulni
emlékező orcánk!
2017.11.7. DM. Igaz szeretettel
Vitti
nek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése